Aug. 27 - Szept. 4.


BENCS Zenés Estek - Máté Péter emlékest
Bencs Villa

1 óra 15 perc

BENCS ZENÉS ESTEK - MÁTÉ PÉTER EMLÉKEST

A Bencs ZENÉS ESTÉK rendezvénysorozat programja


A rendezvényre pótjegyek korlátozott számban elérhetőek a Móricz Zsigmond Színház Jegyirodájában valamint a Bencs Villában!


Csernák Tibor zongorista visszaidézi a gyerekkorától rajongva tisztelt nagy előd játékát és énekstílusát, és teszi ezt nagy alázattal, olyan egyszerű, tiszta módon, mint ahogyan Máté Péter is zenélt annak idején. Nemes egyszerűséggel idézi meg azt a kort, amikor a közel 150 dal zeneszerzője és előadója, a kultikus státuszt szerzett magyar popzenész, a vidéki kultúrházak rossz zongoráin játszva is, el tudta varázsolni a közönséget.


Erre a nemes feladatra vállalkozik az előadó ezen estén, ahol céljai elérésében Szabó Attila dobos lágy kísérete és Orémusz Maja vidám, lendületes műsorvezetése segíti.


Az est közreműködői:


Csernák Tibor – zongora

Gyermekkora óta a zene bűvöletében él és már hét éves korában elhatározta, hogy zenekart alapít, jazz-zongorista lesz és hangszerboltban akar dolgozni. Mindezt valóra is váltotta. Sok év komolyzenei képzés után a könnyűzene vizeire tévedt, ahol B, majd A kategóriás előadóművészi képesítéseket szerzett. 1980 óta aktívan zenél rock, pop, jazz műfajokban. Harminckét éve vezeti az általa alapított Polip együttest. Évekig tanult magánúton Binder Károlytól, majd 2003-ban bekerült az I. Országos Bárzongorista Verseny döntőjébe. Ennek sikerén felbuzdulva egyre többet foglalkozott ez irányú zenei tevékenységének fejlesztésével, és egyre többet szerepelt kísérő zongoristaként ismert énekesek, színészek mögött is. Máté Péter-estjén kívül zenekarával több műsort kialakított és több formációnak (köztük a Beat-lesz és a Ciki Rock Band) is tagja. Legjobban mégis a Máté Péter-est áll hozzá közel, mivel úgy érzi, ebben tud legjobban kiteljesedni, illetve ebben tudja kiadni magából mindazt, ami benne rejlik.


Szabó Attila – dobok

Egy szerény, ámde határozott stílusú ütőhangszeres művész, aki képzett dobolásával alázatosan szolgálja a zene ügyét ezen estén is, és azon túl, hogy gyermekkora óta dobol (testvére példáját követve, aki Debrecen híres Orion nevű zenekarának volt évtizedekig tagja), minden stílus iránt fogékony, így tőle is a kornak megfelelő dobolási stílusokat figyelhetjük meg. Titkolja, de kiváló A kategóriás dobos, évekig színházakban játszott, megfordult külföldön is, alapító tagja volt az Abrakazabra party zenekarnak, játszott big bandben és jazz formációkban, és kísért sztárokat is. Jelenleg a Polip Band tagja.


Orémusz Maja – műsorvezető

Nem ismeretlen a Bencs Villa közönségének, mert egykor a ház háziasszonya volt. A népművelő-magyar szakos Maja felkészült, vidám, lendületes konferálásai, és azok az ismeretanyagok, amiket közben elmond, észrevétlenül is behatolnak az ott ülők zsigereibe és nem is veszik észre, hogy nem csak jól szórakoztak és kikapcsolódtak, hanem egy csomó addig nem tudott ismeretre is szert tettek. Hol nevetünk, hol könnyet ejtünk vele, s a végén megismerjük Máté Péterben az embert, az esendőt és a sztárt.


A rendezvényt kedvező időjárás esetén kültérben, a Bencs Villa parkjában rendezzük meg.


Az előadás időpontja:

2021. augusztus 30. (hétfő) 19.30 óra

Bencs Villa

4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.


A Móricz Zsigmond Színház játszóhelyeire vonatkozó legfrissebb egészségügyi tájékoztatás az alábbi linken érhető el: 

https://www.moriczszinhaz.hu/egeszsegugyi-tajekoztatas-covid-19-informaciok



A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.