A Játékszín zseniális vígjátéka és a Pécsi Nemzeti Színház sörgyárban játszódó kamaradarabja vitte el a legtöbb elismerést az idei VIDOR Fesztiválon. A két darab összesen öt VIDOR-fejjel gazdagodott. A zsűri rögtön a versenyprogram után összeült, és hétfőn már eljuttatta a sajtóhoz a végeredményt. A hagyományokhoz híven a Móricz Zsigmond Színház vezetése házhoz viszi az elismeréseket.
A kedves, udvarias angol házaspár, Peter és Debbie egy hajóúton összebarátkozik egy amerikai özvegyasszonnyal, Elsával. A nyaralás végén megtörténik a kölcsönös címcsere, és megígérik egymásnak, hogy a jövőben találkozni fognak. Elsa pedig egy szép napon becsenget hozzájuk – csakhogy addigra már olyan dolgok derülnek ki róla, hogy a házaspár nem szívesen engedné be a házukba…
Így kezdődik az a darab, amely több elismerést is bezsebelt a VIDOR zsűrijétől. Ez lett a legjobb nagyszínpadi előadás, elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat is, amely Cseke Pétert dicséri. Ráadásul Csonka András a rendkívül idegesítő „szomszéd” alakításával a legjobb epizódszerepért járó díjat is hazavihette.
„Ez a szerencsétlen ember mindig ugyanazt akarja, mindig ugyanazt hajtogatja, állandóan ugyanazzal van elfoglalva. Közben pedig olyan, mint egy celofán: mindenki átnéz rajta, a nevét sem tudják igazán. Ezért gondoltam, hogy legyen egy picit elrajzolt – legalábbis az öltözködésében.”
- mondta mosolyogva Csonka András.
"Egy-egy előadás után rögtön tudtam, hogy ki érdemel díjat!"
A legjobb kamaraelőadás díját idén a pécsiek szerezték meg az Audiencia című darabjukkal. A „sörmestert” játszó Köles Ferenc elmondhatja magáról, hogy a 2025-ös VIDOR zsűrije szerint ő nyújtotta a legjobb férfialakítást. A legjobb női alakítás díját Botos Éva érdemelte ki, aki a Slágerlista válltöméssel című darabban jeleskedett. A zsűri elnöke elmondta, hogy olykor már egy-egy előadás után érezte: ki az, aki biztosan díjat érdemel.
„Volt olyan előadás, volt olyan alakítás is, ami után azt mondtam: ez zseniális. De ez nehéz helyzet, mert előfordul, hogy két-három különböző darab főszereplője is kiemelkedő, és mégis csak egy főszereplői díjat lehet kiosztani. Nagyon nehéz ügy, ha valaki, aki főszereplő, végül a legjobb mellékszereplő díját kapja – de ilyenre is volt példa.”
- fejtette ki Szervét Tibor, az idei VIDOR Fesztivál zsűrielnöke.
A legjobb női alakítást Bubik Réka nyújtotta az Ők tudják, mi a szerelem című darabban, amelyet a Nemzeti Színház társulata játszott Nyíregyházán. A legjobb díszletért a Karinthy Színház Lemons, lemons, lemons című előadása kapott VIDOR-fejet, a legjobb jelmezeket pedig a Slágerlista válltöméssel produkcióban láthatta a közönség. Életműdíjat idén a már sok alkalommal elismert Csákányi Eszternek ítélték oda.
"Jó érzés belépni a Móricz Zsigmond Színház ajtaján!"
A színészek szerint a VIDOR különleges hangulattal bír. Nagy Sándor hozzátette: mindig jó érzés belépni a Móricz Zsigmond Színház ajtaján.
„Én nagyon otthon érzem magam itt. Két darabot is rendeztem: a Legénybúcsút és az Aranylakodalmat. Iszonyatosan szeretem az itteni színészeket, nagyon tisztelem őket, és mindig öröm velük dolgozni. Azt is imádom, amikor vendégjátékban hozunk ide előadást. A közönség fantasztikus – akár a Rózsakertet nézzük, akár a színháztermet.”
- emelte ki Nagy Sándor színművész.
A VIDOR-díjakat a hagyományokhoz híven szó szerint házhoz viszik a színészeknek: a Móricz Zsigmond Színház igazgatója személyesen adja majd át az elismeréseket a különböző társulatoknál.
Forrás: Z. Pintye Zsolt, Nyíregyháza.hu