Aug. 27 - Szept. 4.


Életműdíj – A VIDOR díját Verebes Istvánnak ítélte a zsűri

Verebes István lett az idei VIDOR Fesztivál életműdíjasa. Az egykori nyíregyházi színházigazgató szombaton, az önálló társulat megalapításának 40. évfordulójára rendezett ünnepségen vette át az elismerést.



Először nem is értette, amikor felhívták Nyíregyházáról, hogy ő kapta a VIDOR Életműdíját. Ha pokolba küldenek, akkor már van tartásom, ha ünnepelnek, iszonyatosan zavarban vagyok – mondta a Móricz Zsigmond Színházban 1993-tól 1998-ig igazgatóként dolgozó művész.

„Nem vagyok a díjaknak nagy tisztelője. De miután ez a város adja, ezért ez nekem fontos. Másik díjam a Móricz-gyűrű, szintén nagyon fontosnak tartom, amit a társulat szavazott meg nekem, titkosan. Nagyon örültem neki, bár nem nagyon szeretem, ha ünnepelnek, mert zavarban vagyok, de éppen azért, mert ez a város az életemben egy nagyon komoly fordulópont volt – mind a magánéletemben, mind a pályám során –, és az egész értékrendemet átrendezte, hiszen itt olyan felelősség hárult rám, ahol nem lehetett azokat a fegyelmezetlenségeket, rendetlenségeket, halasztásokat megtenni, amit korábban, mert 130 ember családja és egzisztenciája volt rám bízva” – fogalmazott Verebes István Jászai-díjas színész, rendező, dramaturg.

Verebes István a Móricz Zsigmond Színházban Művészkört indított, sok néző örömére. Fiataloknak színészképző stúdiót szervezett – közülük többen is a pályán vannak –, de hagyományt teremtett az ún. Ostar-díj kapcsán – Kelet sztárja címen, ahol a vörös szőnyegen, csodás autókkal érkeztek a színház előtti felhajtóra a művészek. Szeretett itt lenni, pedig nem osztott magára fontos szerepeket, viszont sikeres beugró volt, ha úgy hozta az élet. Közepes színésznek itt vagyok én – írta ajtajára, és tisztelte kiváló kollégáit. Legutóbb 2019-ben rendezte a Színházi bestiákat a Krúdy Kamarában. Akkor újabb barátokat szerzett.  

Én már egy öreg, konzervatív pali vagyok, és annyit tudok, hogy mit kell megnézni a színházakban.

„Nagyon sokban változott a színházi világ. Roppant sok tehetséges fiatal rendező van, hallatlan sok tehetséges színész, pontosan a populáció miatt, mert sokkal többen jönnek a pályára, ami nem biztos, hogy jó. Azt hiszem, hogy konzervatívabb lettem, tehát az ízlésem fegyelmezettebb lett, és egy-két dolog a magyar színházi élet bizonyos szegmenseivel elriaszt. A szabadosság, az obszcenitás, az értelmetlen ötletelés” – folytatta Verebes István.

Három egyfelvonásosból rendez most előadást Szolnokon. Csehov, Pirandello, O’Neill írásaiból fűzte össze a darabot, melyet egyetlen színész, Mészáros István játszik. A téma az önfeladás és az elmúlásba való belenyugvás, vagy az ellene való lázadás. E közben sorra jelennek meg könyvei, melyekről közönség előtt beszélt szombat délután a Bencs Villában.


Forrás: nyiregyhaza.hu


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.