Aug. 19. - Aug. 29.

A vígjátékok legjava a VIDOR színházi programjában

Színházbérlettel ezúttal is elővásárlási jogosultság jár a VIDOR jegyekre 

A Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában a VIP bérlettel rendelkező látogatóink mindenkinél előbb, 2020. július 23-án (csütörtökön) és 24-én (pénteken) a szokásos nyitva tartási időben, egyéb érvényes felnőtt színházbérlettel rendelkező nézőink pedig július 27-én, hétfő reggel 7 órától már megvásárolhatják VIDOR színházjegyeiket. Július 29. szerda reggel 7 órától bárki számára elérhetőek majd a VIDOR belépők, és még aznap 14 órától online is megvásárolhatóak lesznek.

A VIP bérletesek névre szóló bérletük felmutatásával mennyiségi korlátozás nélkül, egyéb felnőtt bérleteseink a nagyszínpadi darabokra maximum személyenként egy bérletre, akár előadásonként 8 db belépőjegyet válthatnak, a Rózsakert Szabadtéri Színpad előadásaira, és a kamara előadásokra pedig mennyiségi korlátozás nélkül válthatnak jegyeket - a szabad helyek függvényében. VIP és egyéb színházbérletet az elővásárlási jogosultság napjain is lehet váltani! Továbbra is elérhetőek VIP színházjegyek is, melyre szintén vonatkozik a VIP bérletesek elővásárlási jogosultsága.

A legnagyobb nevettetők seregszemléje

Bár rendkívüli körülmények előzték meg a szervezési munkálatokat, a VIDOR Fesztivál nézői idén sem maradnak nívós, és izgalmas színházi versenyprogram nélkül. A közönség számos kedvencével találkozhat újra, itt lesz többek között az Orlai Produkció „színeiben” Kovács Patrícia és Ötvös András (Kaktuszvirág, rendező: Novák Eszter), a Játékszín Legénybúcsú című előadása Szerednyey Béla, Nagy Sándor, Csonka András, valamint Szente Vajk szereplésével, és utóbbi rendezésében is. Szerednyey Béla, Nagy Sándor, a Móricz Zsigmond Színház színpadán már szereplő Kerekes Évával és Balla Eszterrel is színpadra lép a Madách Színház Ügyes kis hazugságok darabjában (rendező: Szirtes Tamás). Gáspár Sándor a Szikora János nevével fémjelzett Molnár Ferenc műben, a Játék a kastélyban (Vörösmarty Színház), Balsai Móni és Schmied Zoltán a Büszkeség és balítélet két színészre alkotásban (Centrál Színház, rendező: Ujj Mészáros Károly), Mucsi Zoltán és Fodor Tamás a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház közös produkciójában, az Eleven éjszaka előadásban (rendező: Koltai M. Gábor), Börcsök Enikő pedig Soós Péter rendezésében, a Pinceszínház Háy János: A Gézagyerek darabjában szerepel. Bemutatkozik a Miskolci Nemzeti Színház a Betörő az albérlőm című vígjátékkal, Keszég László rendezésében, az Aranytíz a Szőcs Artur nevével fémjelzett Csehov-egyfelvonásosokkal.  

A Neptun Brigád Benne vagy produkcióját Kovács Dániel Ambrus, a TÁP Színház Rendezői változatát Znajkay Zsófia állította színpadra. A szerzők listája is rendkívül széleskörű: klasszikus magyar szerzők, így Örkény István is szerepel rajta Tóték című alkotásával a Veres1 Színház vendégjátékában (rendező: Dicső Dániel), de kortárs magyar szerzők közül Grecsó Krisztián: Megyek utánad című alkotása is érkezik az Orlai Produkciós Irodától Dékány Barnabás rendezésében, és szerepel majd a Hevesi Sándor Színház Sóska, sültkrumpli előadása is (rendező: Farkas Ignác).

A Rózsakertbe kilátogató néző három különböző jellegű színházi élményben részesülhet: a kaposvári Csiky Gergely Színház névadójuk egyik remekművét hozza el Nyíregyházára Vidnyánszky Attila rendezésében (Buborékok); örömmel látjuk vendégül a Legyen úgy! című Dés László koncerten fellépő Básti Julit, a honi színjátszás egyik ikonikus alakját, és a különleges énekesnőt, Tóth Verát; az érdeklődők pedig ezen a pódiumon is találkozhatnak a nagy sikerű Legénybúcsúval.

További információkról készséggel adunk felvilágosítást személyesen, Szervező- és jegyirodánkban (Nyíregyháza, Országzászló tér 6.), valamint az alábbi telefonszámokon: 42/507-006, 30/303-2875, 20/233-2926 és hamarosan honlapjainkon a moriczszinhaz.hu és megújult vidor.eu oldalunkon!


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.