2023. augusztus 25. - szeptember 2.


TORTUGA
KOSSUTH TÉR, NAGYSZÍNPAD

TORTUGA

INGYENES KONCERT


A Tortuga 2018. novemberében alakult Nyíregyházán. 2019-ben elkészítette a Tapsolj és Tátogj! című bemutatkozó lemezét, melyet több hazai fesztiválon, illetve hazai és külföldi mini turné keretében mutatott be a közönségnek. A zenekar a Mámor tér 3. című dalával bejutott a Dal 2020. műsorba, amelyben a végső döntőig jutott. A műsor több elismerést is hozott a formációnak: a Dal 2020. szakmai zsűrijétől megkapta a Petőfi zenei díj: Az év felfedezettje, A Dal 2020: Az év felfedezettje díjakat, majd 2021-ben újra bejutott A Dal 2021 Top 20 előadója közé, a ’Törnek az Ablakok’ c. új dalával. A zenekar stílusára a tagok által szeretett irányzatok mind hatással vannak, így nem címkézhető fel konkrét stílus megjelöléssel a Tortuga, vagyis de, legyen csak: Tornacipős Rock ’n’ Roll. A kiindulási alap a hangszerekkel eljátszott, dallamos Rock’n’Roll, amelyre a Sex Pistols-tól kezdve az ABBA-án át rengeteg előadó hatott. A zenekar saját dalokat játszik, amelyek a tagok személyiségét, gondolatait tükrözik, a szövegek magyar nyelven születnek. Az első lemezük felvételei a debreceni MMP stúdióban készültek, és elérhetőek a legnagyobb zenei webáruházakban. (iTunes, Spotify, YouTube Music). A zenekar jelenleg is az új lemezének dalain dolgozik.


A koncert időpontja:

2021. augusztus 27. (péntek) 19.00 óra

4400 Nyíregyháza, KOSSUTH TÉR, NAGYSZÍNPAD

Eső esetén a Continental Arénában kerül megrendezésre.

A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.