2023. augusztus 25. - szeptember 2.


ÉRETTSÉGI
Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpad

2 óra 20 perc
Farkas Ignác

Fodor László:

ÉRETTSÉGI

vígjáték

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg


A színházlátogatók körében kevéssé ismert Fodor László neve, munkássága. A Friedländer néven született író (1911-ben változtatta nevét Fodor-ra) 1978-ig élt kalandos és termékeny éveket Los Angeles-i haláláig. Orvosnak készült, de aztán az írás lett az életcélja. Volt újságíró, később novellista, regényíró, drámaíró, forgatókönyvíró.

A leginkább Molnár Ferenc stílusára emlékeztető nagy sikereket arató színpadi művei közül mi az 1935-ben megjelent és bemutatott Érettségi című vígjátékát tűztük műsorra.

A „boldog békeidők”-ben játszódó történet egy leánygimnázium tanári szobájában bonyolódik, nem is lépünk ki ebből a térből, a szereplők „hozzák” be a külvilágot. A tanári kar, és a tanulók jól megírt karakterek, akik hol nevetésre, hol szomorkodásra késztetik a nézőt. Az alaphelyzet egy szemetes kosárból előkerült szerelmes levél és a kor erkölcsi mércéjének túl szigorú számonkérésével kezdődik.

Az érettségi előtt álló lány kálváriája más konfliktusokat is felszínre hoz, sőt kiderül, hogy Ámor nyila nem csak a fiatal korosztályt találja el.

A szellemesen megírt darab jó szórakozást ígér nemcsak az érettségi előtt állóknak, de nekünk is, akik jóval túl vagyunk az élet első, igazi megmérettetésén. Az Érettségin.



Díszlet: Mészáros Tibor

Ügyelő: Horváth Zoltán

Jelmez: Szőke Julianna

Súgó: Kiss Szilvia

Világítás: Gibárti Tibor

Rendezőasszisztens: Lengyel Noémi


Rendező:

Farkas Ignác

Jászai-díjas


Az előadás hossza 2 óra 20 perc 1 szünettel.


Az előadás időpontja:

2022. szeptember 03. szombat 19.00 óra

Nagyszínpad


Szereplők

KULCSÁR: GERGELY RÓBERT m.v.

MÁTHÉ: PAP LUJZA, Domján Edit-díjas

BÁRÁNY: BAJ LÁSZLÓ

SZALAY: ECSEDI ERZSÉBET Aase-díjas

RICHTIG: BESENCZI ÁRPÁD Jászai-díjas

VARJAS: BELLUS ATTILA

WALTER: MESTER EDIT

HEGEDŰS: SZAKÁLY AURÉL

RÁCZ: BÁLINT PÉTER

ÁDÁM: ANDICS TIBOR

HORVÁTH: TÁMADI ANITA

BARABÁS: DURA VERONIKA

DRASKÓCZKY: KOVÁTS DÓRA

JENEY: KOVÁCS VIRÁG

RUDNAY TAMÁS: HELVACI ERSAN DAVID


Előzetes
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.