2023. augusztus 25. - szeptember 2.


BECSÚSZÓ SZERELEM
Krúdy Gyula Art Mozi

1 óra 32 perc
Nagy Viktor Oszkár

Becsúszó szerelem

magyar vígjáték, 2020


Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket.


A Becsúszó szerelem Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje. Nagy első játékfilmjével, az Apafölddel a nemzetközi kritikusok Gene Moskowitz díját nyerte el a 40. Magyar Filmszemlén. Azt követően számos díjnyertes dokumentumfilmet (Két világ között, Felsőbb parancs, Székely lelemény), valamint a Hivatal című tévéfilmet készítette el. A film főszereplői Ötvös András (Nyitva, #Sohavégetnemérős, Isteni műszak), Thuróczy Szabolcs (Drakulics elvtárs, Aranyélet, Valami Amerika 3, Tiszta szívvel), Stefanovics Angéla (Akik maradtak, Liliom ösvény, Viktória: A zürichi expressz) és Rajkai Zoltán (Alvilág, Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben, 1945). A mellékszerepekben mások mellett Tenki Réka (Nyitva, Testről és lélekről, Seveled, Budapest Noir) és a filmrendező Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál, Bibliothéque Pascal, Fehér tenyér) is láthatók. A Becsúszó szerelem látványtervezője Kővári Kata, a jelmeztervezője Sinkovics Judit (Foglyok, Testről és lélekről, Valami Amerika 3, Valan – Az angyalok völgye, Toxikoma). A film a Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Filmintézet támogatásával készült.


Alkotók

Rendező:

Nagy Viktor Oszkár

Forgatókönyvíró:

Bárány Márton

Nagy Viktor Oszkár

Producer:

Erdős Melinda

Gerő Marcell

László Sára

Társproducer:

Romwalter Judit

Zene:

Tövisházi Ambrus

Operatőr:

Kürti István

Vágó:

Sass Péter


Az előadás időpontja:

2021. augusztus 29. (vasárnap); augusztus 30. (hétfő) és augusztus 31. (kedd) 17.30 óra

KRÚDY GYULA ART MOZI

Országzászló tér 8.    

Jegyár: 900 Ft

A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott. 




Szereplők

Ötvös András - Gyula

Gombó Viola Lotti - Lüszi

Thuróczy Szabolcs - Alex

Stefanovics Angéla - Mariann

Piller Ádám László - Arnoldka

Orosz Ákos - Prof

Hajdu Szabolcs - Máté

Rajkai Zoltán - Wienhofer

Tenki Réka - Éva

Urbanovits Krisztina - Viola

Pelsőczy Réka - Emese

Nagy Mari - Olga

Berényi Bianka - Aporka

Derzsi János - orvos

Szabó Simon - Tatra Kápó

Előzetes
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.